
Köszöntő
Szeretettel köszöntöm az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Győri Szakszervezetének tagjait
és mindazokat az EESZI-s dolgozókat, akik látogatják online felületünket !
A honlap segítségével szeretnénk megkönnyíteni a meglévő, és jövőbeni tagjaink számára a tájékozódást működésünkkel kapcsolatban. Folyamatosan tárgyalunk Intézményünk Igazgatójával, hogy az alakuláskor tett ígéretünknek megfelelően javítsunk a dolgozók helyzetén. Ennek értelmében kis lépésekkel módosítjuk a Kollektív Szerződés tartalmát. Igyekszünk a szakszervezet tagjainak olyan kedvezményeket keresni, amiket szívesen igénybe vesznek némi fizetési könnyítéssel.
Célunk, hogy egy vidám, összetartó közösséget kovácsoljunk. Fontos számunkra a tagok bizalma, támogatása, hiszen csak akkor tudunk jól működni, ha támogató csapat áll mögöttünk. Ezért kérek, és buzdítok minden tagot, hogy kérését, észrevételét bátran tegye meg az oldalon található e-mailben.
A vélemények, még ha negatívak is, segítik munkánkat, de szívesen fogadjuk a pozitív értékeléseket is.
Szeretettel várjuk az új tagok jelentkezését!
Raffai Andrea
elnök